DETEKTEAM

“Egy általános iskolában bűncselekmény történt. A rendőrség azonnal nyomozásba kezdett, és hat gyanúsítottra szűkítették a lehetséges elkövetők listáját.

Hozzátok fordulnak segítségért, hogy kiderüljön, a gyanúsítottak közül ki volt a tettes.

Rendeződjetek csapatokba, oldjátok meg helyesen az irgalmas feladatokat és kapjátok el az elkövetőt! Nyomozásra fel!”

A JÁTÉKRÓL

A detekteam játék célja, hogy általános iskolás gyerekek (elsősorban 4-7. osztályosok) órai keretek között szórakozva, társaikkal együttműködve oldjanak meg szórakoztató feladatokat és válaszoljanak helyesen izgalmas kérdésekre.

A játék során az osztály diákjai kisebb csoportokat alkotva kapnak egy-egy tabletet vagy okostelefont. Ezek segítségével három érdekes feladatot kell megoldaniuk, melyeket ha sikeresen elvégeznek, nyomokat kapnak. Amikor a három körnek vége, az osztálynak közösen, egy nagy csapatként kell értelmeznie a korábban nyert nyomokat és ezek alapján megfejteniük a rejtélyt, vagyis megtalálni a tettest.

Az applikáción belül lehetőség van próbajátékot végigjátszani, így a tanárok, előadók otthon tudják tesztelni a feladatokat, mielőtt még a gyerekekkel oldatnák meg őket. Még több információért pedig ajánljuk a szabálykönyv  ingyenes letöltését.

LETÖLTÉS

A detekteam applikáció ingyenesen letölthető a Google Play áruházból bármely tabletre és okostelefonra, valamint a játék fizikai kiegészítői, vagyis a játékszabály, a gyanúsítottak rajza, a feladat-, kvíz- és nyomkártyák a honlapon megtalálhatóak és egyszerűen kinyomtathatóak.

DADA OKTATÁSI ANYAG

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által létrehozott DADA oktatási anyag és program más megoldásokkal ellentétben rugalmasabb, az iskolák, szülők és fiatalok elvárásainak hatékonyabban megfelelő tananyag.

A modernizált tudásanyag alsós és felsős általános iskolások számára fontos témaköröket ölel fel, mint például a követendő szabályok, a biztonságos közeg megteremtése otthon és az iskolában, erőszak formái, internet és média veszélyei, szenvedélybetegségek, megelőző vagyonvédelem és még sok minden más.

A DADA anyag izgalmas csoportmunkával, bűnmegelőzési kisfilmmel, drámapedagógiával és játékkal kiegészülve igyekszik elérni a hatékonyabb, és gyerekek számára is érdekes bűnmegelőzési oktatást.

A detekteam csoportos, interaktív játék a DADA keretén belül azért jött létre, hogy a mindennapi életben nélkülözhetetlen tudást a tanulók könnyedén, játékos formában sajátítsák el, ezzel kiegészítve a tananyagban elhangzottakat.